A Prevenció, megelőzés lenne a KULCS?
Dietetica – az ókori Görögországban a szó nem csak a táplálkozásra vonatkozott, hanem az életmód szabályozást jelentette, a személyes higiénia, a testápolás, a testmozgás és az egészséges életmód viselkedés szabályainak tudományát.
Dr. Forrai Judit, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének docense szerint az ókorban az emberek pontosan tudták, hogyan kell harmóniában élni a természettel. Mivel kevés betegség okát ismerték, és csak néhány általános terápiát alkalmaztak, így régen a cél a betegségek elkerülése, megelőzése volt.
Megelőzéssel tenni az egészségért?
A prevenciós tevékenységeket azért alakították ki, mert ezekkel az egyes fontosabb személyeket meg lehetett védeni. Hiszen egy-egy ember halála a közösségnek jelentős veszteséget jelentett.
Így, a heti egy nap pihenő például foglalkozás-egészségügyi szabály, amelyet a mohamedánok és a keresztények is átvettek.
A tudatos preventív magatartás, egészségmegőrzés a második világháború után kezdődött nagy hangsúllyal a nyugati kultúrában. Mára kialakult a prevenciót hosszú távú befektetésként kezelő szemlélet, mely szerint a jóléti betegségek megelőzése a közösség és az egyén szempontjából egyaránt fontos.
Te mikor pihentél utoljára?
Tervezd meg és engedd meg magadnak, akár egy masszázs vagy egy kellemes fürdőzés, szaunázás alkalmával. Nyitvatartásunkat és a pihentető szolgáltatások árait ide kattintva nézheted meg.
Kellemes pihenést és feltöltődést kívánunk!
forrás: semmelweis.hu